Frizsi-Derby avagy egy nagyon flúgos futam geek-csajoknak!

Creaktor   •   2019

Na jó, a Red Bull-tól láttunk már hasonló, eszement utcai eseményeket mindenféle mozgó alkalmatossággal, de azért ez sem gyenge – ráadásul egy olyan cégtől (Commonwealth Edison Company, ami Chicago város és Illinois állam áramszolgáltató vállalata), amelyik neve hallatán legkevésbé sem az izgalom juthat eszébe az embernek. Főként, hogy ennek az akciónak TCR-üzenete is volt, mivel csak lányok vehettek benne részt.

Lányokat az elektronikába!

Ez a bizonyos Commonwealth Edison Company áramszolgáltató cég fejébe vette, hogy műszaki-technikai-mérnöki állásainak legalább 25%-át nőkkel szeretné betöltetni, ezért egy olyan rendezvényt hirdetett és szervezett, amely elsősorban a tinédzser lányok érdeklődését igyekezett felkelteni a mérnöki-technikai felsőfokú oktatásban való részvétel iránt. A kizárólag lányokból álló, önkéntesen jelentkező csapatoknak kiszuperált frizsidereket kellett átalakítaniuk úgy elektronikailag, mint mechanikailag, hogy egy utcai versenyzésre alkalmas jármű jöjjön létre, amit egy nagyszabású, élő verseny keretében kellett próbára tenni.

  • Társadalmi Célú Reklám

  • Live Event

  • Social Media Aktiváció